Suunto Vytec DS Akció!

Most ajándék aláöltözővel 12.900 Ft értékben.

Öt éve, amikor befejeztem a komplett felszerelésem összeállítását, utolsóként választottam ki, milyen komputerem legyen. Ma már nem ezt hagynám a végére, de lehet, hogy a választásom most is hasonló lenne. Illetve annyi biztos is, hogy megint Suunto-t választanék. Akkor végül a Cobrára esett a választásom.

Szeretem, hogy egész merülés alatt nem kell megnyomnom egy gombot sem valami fontos info megtekintéséhez, mindig mindent látok, amit kell:

• A felső sorban nagyobb számokkal az aktuális (és kisebbel a maximum) mélységet m-ben
• A jobb alsó sarokban a merülési időt (DIVE TIME)
• A bal alsó sarokban a palacknyomást (BAR-ban)
• Középen jobbra a hátralévő NO-DECO időt
• Középen balra pedig azt az időt, percben kifejezve, ameddig a levegőkészletem, a jelenlegi fogyasztásom mellett, elég lesz (beleszámolva azt persze, hogy tartalékot is vissza kell vinnem, amit a Cobra 35 barral számol – realista kis jószág!). Vagyis amikor a Cobra búvárkomputer már csak 35 bar-t mutat (és villog), akkor a levegőidőm 0 percre ér, viszont eddigre már a legrosszabb esetben is kint kell lennem a vízből, mint tudjuk mindannyian az alap búvártanfolyam óta.

Sajnos, amikor a Cobrát vettem, még kevés olyan búvárkomputer között lehetett választani, ami levegőintegrált is volt. Nem bántam meg a vételt, jól összeszoktunk már, és mivel sokat kell tájolnom, külön jó, hogy még azt is rá lehet tenni fixen. Így az egész konzolt mindig magam előtt hordom keresztben, egy karabinerrel a mellényhez rögzítve, amivel egyben az elakadás-veszély el is van hárítva.

Lássuk még, a számokon kívül milyen grafikus jelekkel üzengethet nekem, más Suunto búvárkomputer -hez hasonlóan a Cobra is.

Egy kis könyvecskét látok például (a képen bekarikázva), ha a PLAN gombot megnyomtam merülés közben és ezzel „bejegyzést” tettem a merülési naplóba. Sajnos, csak ritkán jut eszembe megnyomni, pedig utólag többször is gondoltam rá, milyen vicces lenne tényleg pontosan tudni, hogy mikor támadt rám pl. a … khm … a vérszomjas Giant Trigger? (Mellesleg még sosem, szóval tényleg olyan egyedi esemény lenne, amit érdemes lenne ily módon is rögzíteni …!)
Aztán ott van a jobb oldalon futó skála, amely az emelkedési sebességet jelzi grafikus módon. Ha csak egy vagy két szegmens látszik, az még nagyon jó, a három is (ezek mellett a kijelző oldala zöld színű), de a negyedik szegmens mellett oldalt már sárga jelzés van (az a 10-12 m-es sebesség megfelelője). Felette, a piros mellett meg – belegondolni is rossz – a búvárkomputer -en a SLOW felirat villog(na), és még sípol is ez a „kígyó”, hogy jól lebuktasson! (Igaz, a hangjelzést ki lehet kapcsolni, de ezt alap szinten nem javaslom, nem árt meg egy kis hang-kritika senkinek, ha egyszer hibázott, nem?)

Bal oldalon a CBT felirat felett is egy skála fut, a nitrogén telítődést hivatott mutatni. Ez arra figyelmeztet, mikor sekélyebb mélységbe érek vissza a merülés végén, és a no-deco időm már megint végtelenül hosszú, hogy azért van bennem „előzmény” és nem érdemes túlfeszíteni a nitrogén-húrt. A Cobra búvárkomputer oldala ott szintén besárgul a felső harmadban, és az nem jelent jót: ideje kimenni a vízből és beiktatni egy kis ebédszünetet ?. (Az utolsó, a piros melletti kis szegmensről meg ne is beszéljünk!)
Van még egy jó dolog, amit minden SUUNTO BÚVÁRKOMPUTER tud: ez pedig a biztonsági megálló kijelzése. Az 5 méteren 3 perc mindenkinek ismerős, és a Cobra is gondoskodik róla, hogy ezt egyszer se felejtsem el: amint 6 méter fölé érünk, megjelenik a STOP felirat és megindul a visszaszámlálás 3 percről. (Ha a STOP mellett CEILING felirat is lenne, akkor ejnye-bejnye, mert az már kötelező deco-megállót jelent.)

De nézzük végre Thistlegorm-i merülési profilt az adatok letöltése után. Merthogy a Cobráról is le lehet tölteni a merülési adatokat. Ha pedig valakinek van ideje (ezután a kedve már hamar meg fog jönni!) a merüléseit ilyen módon is megnézni, nem csak sokat tanulhat belőle, de jó lehetőség ez az élmények felelevenítésére is, pl. egy-egy hideg téli estén.

Na tehát, beugrás, orrkötélhez úszás és elmerülés egy gyors egyeztetés után, ezzel indul Egyiptom egyik leghíresebb roncsának megmerülése, nem először, remélem, nem is utoljára. Araszolunk le a kötélen, olyan gyorsan, ahogy csak lehet, de sajnos merülőtársam füle nem tud lépést tartani velünk, szerencsére már 15 m körül járunk, mikor ez bekövetkezik. Egy kis emelkedéssel a probléma meg is oldódik. A továbbiakban egy kicsit óvatosabban ereszkedünk, de már nincs sok hátra, mert lassan felsejlik a roncs és ez hihetetlenül jótékony hatással van a problémás fülre – és már lent is vagyunk.

Ez a mai első merülésünk, amit inkább a hátsó résznek szentelünk, a rakterek a délutáni merülés programja lesz majd. Viszont jó előrelátóan nem ugrunk le a hajócsavarig 30 méterre, hogy a második merülésre minél hosszabb fenékidőt kapjunk majd. A 25 méteres maximum mélységet tartva igyekszünk körbeúszni a roncs hátsó traktusát, lessük a nehéz gépfegyvert és a légelhárító ágyút, szerencsére innen is jól lehet látni őket, no meg a tankokat, melyek a felrobbant 4-es raktérből szóródtak szét a két rész között. Alig 10 perc alatt vissza is érünk az elülső részhez, és hát ki tudná megállni azt, hogy ha már úgyis itt van, akkor ne fent, a fedélzeten ússzon, hanem a hajó belsejében jussunk el a rakterekig. Aki meg tudná, annak úgy kell! Így is feljebb emelkedtünk és már csak 20-21 méteren vagyunk (jutalompercek a Cobrától!). Ahogy elérjük a kettes rakteret, ami a hajó középső részében van, süllyedünk egy szintet, hogy az alsó szinten lévő Bedford márkájú teherautókat és BSA motorokat is lássuk, ne csak a felső Morris-okat. Közben beúszik egy másik csoport, hihetetlen a forgalom, inkább helyet adunk nekik. Mondjuk, nem időznek sokat, úgyhogy érdemes inkább visszamenni megint, addig letarolhatják a következőt is, és mire mi oda érünk, már megint „üres” lesz. És valóban. Az első raktér szintén két szintes, ide a motorok felett úszva jöttünk. Lejjebb csak a csizmákat tudom felismerni, pedig itt gépfegyvereknek is kell lenniük. Mondjuk mindegy, mert ez úgyis csak a kóstoló a délutáni merülésből, akkor csak ezeket a raktereket fogjuk bújni. Szépen sejtelmesen felemelkedünk a raktérből fedélzetre (ideje is volt, fogytán az időnk és a CBT is már a sárga mező körül jár), kicsit belehúzunk és bár benézek minden alá, ami az utunkba kerül, hátha lapul ott egy skorpió- vagy egy krokodilhal, jó tempóban alig 3 perc alatt érünk a kötélhez. Az emelkedésbe kicsit belehúzunk és mivel a többiek csak jóval utánunk merültek el, szépen kivárjuk mindenki biztonsági megállóját. Levegőnk bőven van, és a megálló sem eseménytelenül zajlik, állandóan helyezkedni kell az újonnan érkezők miatt is, no meg a felszín is háborog egy kicsit. Hopp, nem is kicsit! De ha én megyek ki utolsónak, legalább biztosan tudom, hogy mindenki visszajött, és ez sem utolsó szempont.